“Cukinak kell lennem” avagy a felszínes “Minden Oké“ minta mérgező
Sokan azt mutatjuk a világnak, hogy minden oké. A közösségi oldalainkon csak mosolygós vagy erőteljes oldalainkat mutatjuk vagy éppen ilyen valótlan, álmodozó világot termetünk és mutatunk barátainknak/követőinknek.
Ez a minta mérgező mert felszínes és azt az illuziót vagy egy egyoldalúan élt életet tesz kívánatossá ami nem valós. Valóságban mindannyian valami horcot vívunk belül és a legnagyobb felszabadulás a maszkok levétele, való jellemünk feltárása (és megmunkálása) lenne. Sokszor attól félünk, hogyha megmutatjuk teljes arcunkat (nemcsak a szépet) akkor a környezetünk elbírál minket és nem leszünk kívánatos szereplői társadalmunknak. Igazából bepillantást adni kihívásainkhoz relatable-lé tesz minket. Mert mindenki keresztül megy valamin.
Én éppen rengeteg bizonytalanságon megyek keresztül magánéletemben és karrieremben is. Megviseli az idegrendszerem de mivel nem akarok megrekedve lenni túl sokáig, kibillenve az egyensúlyból ezért segítséget kérek környezetemtől (írtam a barátnőimnek avagy a bölcs asszony tanácsnak akik mindig ott vannak mint védőháló ha éppen zuhanok). És ma a dobomat is felkaptam, zsályát gyújtottam és elénekeltem egy dalt magyarul egy dalt altai nyelven és egy dalt angolul amik mégha kicsit döcögősen is mentek de azért jó szándékkal felajánlásként lettek elénekelve. Felajánlásként a láthatatlan segítőknek és önmagamnak. Valahogy azt tanulom most, hogy minél nagyobbak a kihívások vagy minél nagyobb a sodrás annál jobban kell jelen lennem magam felé és szeretnem önmagamat. És persze megfigyelem az idegrendszerem mert ebből rengeteget tanulok, hogy ilyenkor szimpatikus aktivizáció dominál a rendszeremben van úgy hogy napokon keresztül. Amikor a szimpatikus idegrendszer van aktív módban egyszerűen nem tudunk úgy istenigazán ellazulni. Tudjátok az a finom megelégedett mély ellazulás. És akkor előveszem az eszközeim, lélegzem, ellazulok, legalább egy picikét mégha nehéz is most ezeket csinálni. Ma délután azt is észrevettem, hogy egyedül kell lennem mert az most gyógy-szer, pihizés, írás, környezetem megfigyelése. Séta közben pedig egy régi szokás mintám is előbukkant. Valahogy azt tanultam valamikor meg, hogy mindig vidámnak kell lennem életerővel töltve (hogy kívánatos legyek) és az elmúlt években mint erős jóga tanár/nő direkt tudatosan úgy döntöttem, hogy csak az erős és motiváló dolgaimat osztom meg a “követőimmel”. De arra nem gondoltam, hogy a nehézség faktor megosztása is talán kívánatos lehet vagy erős mert talán épp te is, olvasó épp valamin keresztül mész vagy keresztül mentél nemrég. Tudd, hogy ez mind emberi, és fontos része gyógyulásunknak és összes részünk kulcsa az igazi kapcsolatainknak.
